Mire adatott a Szentlélek?

<< előző

következő >>

  Örökbefogadás sorozat.

Isten a gyülekezetében van.


William Branham.

Olvassa el a teljes történetet...
Mire adatott a Szentlélek?.

János 14:26,
26 Ama vígasztaló pedig, a Szent Lélek, a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek.

Az elmúlt este arról beszéltünk, hogy mi volt Ez, „Mi volt a Szentlélek?” És úgy találtuk, hogy Ez szinte minden, amit Isten megígért számunkra. Ebben éppen azt találtuk, amire Isten gyülekezetének szüksége lenne. Úgy találtuk, hogy Ez egy pecsét, egy vigasztaló, a nyugalom, az öröm, és a békesség, és a feltámadás. És minden, amit Isten megígért a gyülekezetének a Szentlélekben nyugszik.

-----
Most, és holnap- ma este arról tanítunk, Mi volt Isten célja a Szentlélek elküldésével? Mire van Ez? Ha Ez ennyire nagy dolog, akkor miért küldte Ezt el Isten? Aztán holnap este arról akarunk beszélni, Számodra van Ez; és Hogyan kapod Ezt meg; és Honnan tudod, hogy mikor van Ez meg neked?

-----
Most a cél... Mi volt Isten célja a Szentlélek elküldésével? (Most, jegyezzétek ezt le, János 14, a 14. verssel kezdve és átolvasva a részt alapként.) Isten célja -úgy találjuk itt- a Szentlélek elküldésével, egy cél volt: hogy Isten maga lakozzon a gyülekezetében és folytassa a terveit a gyülekezeten keresztül, amint Isten volt Krisztusban folytatva a terveit Krisztuson keresztül, Krisztusból átmenve a gyülekezetbe, folytatni a munkáját a gyülekezeten keresztül.

Most tudjuk, hogy mi a Szentlélek. Kiderült tegnap este, hogy Ez Isten. Most amikor Istenre, az Atyára gondolunk (amit Jézus beszélt róla itt), az Ő Atyjáról, Isten a Fiú, mint Jézus, Isten a Szentlélek, ahogy mi hívjuk Ezt ma, most, az nem jelenti azt, hogy három elkülönült személyiségű isten van. Ez azt jelenti, hogy egy Isten van három hivatalban. Hagy mondjuk ezt így: Minden, ami Isten volt, betöltötte Krisztusba, mert megüresítette magát és betöltötte azt Krisztusba. És Krisztus volt az Istenség teljessége testileg. Minden, ami Jehova volt, beletöltötte Krisztusba. És minden, ami Krisztus volt, beletöltötte a gyülekezetbe, nem egy egyénbe, hanem az egész testbe. Ahol egységben összegyűlünk, van hatalmunk. Minden, ami Isten volt, Krisztusban volt, és minden, ami Krisztus volt, benned van. „Mert Isten testté lett és közöttünk lakozott.” (I. Timótheus 3:16., ha leírjátok.) „Ellentmondás nélkül, nagy az Istenség titka, mert Isten megjelent testben.” Megérintettük őt: Isten, Jehova, testté lett és a földön járt, és láttuk Őt a szemeinkkel.

Tudjátok, ugyanebben a János 14. részében mondta Fülöp: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát és az elég nékünk.”
Jézus azt mondta: „Olyan régóta veletek vagyok Fülöp, és nem ismersz Engem? Amikor engem láttál, láttad az Atyát. És miért mondod nekem: „Mutasd meg nekünk az Atyát”?“ Isten testté lett. Most itt van ez. Az Atya volt Isten felettetek. Azt mondjuk... Ádám óta létezünk, Isten az Atya, Mózes és az Izráel gyermekei felett volt a tűzoszlopban, aztán Isten velünk Krisztusban, járt velünk, beszélt velünk, evett velünk, aludt velünk.

Isten felettünk, Isten velünk, és most, Isten bennünk. Minden, ami Isten volt, bejött Krisztusba; minden, ami Krisztus volt bejött a gyülekezetbe. Mi ez? Isten munkálkodva benned. Bárhol a világon, ha hívni akar téged, épp ott vagy: benned munkálkodik, hogy megtegye az akaratát. Mennyire meg kellene ezt köszönnünk Istennek. Isten, a Szentlélek azzal a céllal lett küldve, hogy Isten a gyülekezetében éljen, áthaladva minden koron, kimunkálva az Ő Isteni akaratát.

-----
És így tett Isten: követte a saját törvényeit. Isten nem követhet - adhat neked egy törvényt, hogy kövesd, és Ő egy másikat követne. Ő követi a törvényeit. Így Isten, hogy megváltsa az elveszett gyülekezetet, az elveszett világot, az elveszett teremtményt... Isten, aki végtelen a Szellemben, hogy megváltsa az elveszett emberi fajt, Isten maga rokonná lett, egy Emberré, egy Fiúvá, amit a Mária méhében teremtett. És akkor egy jelet vagy bizonyságot tett. Jeruzsálem kapuin kívül felemeltetett az ég és a föld közzé és meghalt és megváltott mindent. És vérezve megszentelte a gyülekezetet, hogy Ő maga éljen benne, és társasága és közössége legyen vele, az az elveszett közösség az Édenkertből, ahol Isten lejött minden este, gyülekezet idején. Észrevettétek, Isten a nap hűvösségében jött le, naplementekor? Van valami abban, amikor kezd esteledni, az emberek a gyülekezetre és Istenre gondolnak - a keresztények. Látod a napot lemenni; felismered, hogy a te napod is lemenőben van.

És az este hűvösségében lejött és közösségben volt velük. És ott elveszítette azt a közösséget, mert a bűn nem engedte, hogy megtegye azt. És aztán testté lett és közöttünk lakozott azért, hogy visszajöhessen újra az emberhez, és élhessen az emberben, és újra visszaállítsa az embert a Vele való közösség állapotába, és visszaadja neki az Istentől kapott jogait. Azt tette Ő meg.

Ez a célja a Szentléleknek: Ez az Atya újra, Isten az Atya benned lakozva, kimunkálva a terveit hogy bevégezze a megváltási tervét, munkálkodva rajtad keresztül, munkatársává téve, helyet adva neked, részt adva neked az elesett, elveszett testvéredért és testvérnődért, megadva neked az Ő Szellemét és Szeretetét hogy menj, keresd meg az elveszetteket, amint Ő tette az Édenkertben. „Ádám, Ádám hol vagy?” Ezt teszi a Szentlélek egy emberrel vagy asszonnyal. Amikor Ez belehullik a szívükbe, és lakozást vesz, van ott egy éhség és szomjúság az elveszett lelkekért. Ez a baj a mai összejövetelekkel; nincs benne elég Lelki érintés, hogy az elveszettek és haldoklók lelkeiért menjenek. Inkább azon vannak, hogy nevet szerezzenek, vagy gyülekezetet építsenek, vagy épületet, vagy felekezetet, egy lélek-megnyerő program helyett. Milyen kár! Sokáig maradhatnánk ennél.

-----
Most ebben a korban, amiben most élünk, ez a kor Pünkösd felett van. Pünkösd lesüllyedt a szervezetekbe és elkezdett sokmindent utánozni a szervezetektől. „Ezek vagyunk és azok vagyunk.” Az csak természet; egyszerűen nem lehet azon változtatni. Ez természet; azt fogják tenni. Ez a terv számukra, hogy azt tegyék. De a gyülekezet tovább haladt. Nagyobbá, erőteljesebbé lett... Ez az ajándékok helyreállítása. És sok Pünkösdi ember nem hisz az Isteni gyógyításban, az angyalok szolgálatában, és Isten erőiben. Sok pünkösdi az ördögnek nevezi ezeket a látomásokat, amiket látok. Sok Pünkösdi szervezetnek nincs semmi köze ehhez. Látjátok, mi túlmentünk azon. Épp úgy, ahogy a Metodisták őrültnek nevezték a Pünkösdieket a nyelveken szólás miatt, épp úgy ahogy a Lutheránusok őrültnek nevezték a Metodistákat a kiabálás miatt... Látjátok? De mindez a Szentlélekből jön elő, amíg a nagy gyülekezet fel lesz töltve és megittasodva (Halleluja!) a Mindenható Isten hatalmas erőitől, amíg ez oda jut, hogy ugyanazok a cselekedetek, amiket Jézus tett, megnyilvánulnak a gyülekezetben most. Közel vagyunk, barátaim.

Hagy álljak meg csak egy percre, hogy megértsük miért tette Isten a Szentlelket a gyülekezetbe, mutatok egy másik példát, hogy megtudjátok. Régen az Ó Testamentumban, amikor egy gyermek... Egy ember alapított magának egy otthont; megszerezte a menyasszonyát; az az első dolog. Aztán nagy emberré vált, mint egy szervezet. Az jó volt. A következő dolog, ami történt, egy születés jött az otthonba. Ez az, amikor a Szentlélek (Látjátok?) - másik lélek bejött, ami egy fiú volt. Az a fiú, nem rendelkezett teljes joggal, örökös sem volt addig, amíg el nem ért egy bizonyos kort; és először ki kellett próbáltatnia. Igen. És akkor, nekik volt az örökbefogadás törvénye. (Nektek, szolgálóknak, a fiúvá fogadás az, amiről most beszélek. Értitek?) Akkor, amikor oda ért, hogy fiúvá lett fogadva....

-----
Nem vagy megtérve, amíg meg nem kaptad a Szentlelket. Az igaz. Hiszel benne... A Szentlélek szólt hozzád és nyilvánosan megvallottad Őt. Az ördögnek is megvan ugyanez. „Hiszem, hogy Ő az Isten Fia.” Az ördög is úgy hiszi. De te Őfelé tartasz. Amikor Péter el lett hívva és megigazult az Úr Jézus Krisztusban való hit által... És a János 17:17-ben Jézus megszentelte őket az Ige által, mert az Ige volt az Igazság, és Ő volt az Ige. I. János azt mondja: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. És az Ige testté lett, és közöttünk lakozott.” Ő volt az Ige, így Ő megszentelte őket. Azt mondta: „Atyám (Beszélve a benne lévő Lélekhez), megszentelem őket az Ige által.” Ő maga rájuk téve a kezeit. „A te Igéd az Igazság.” Pusztán csak létezésre szólítva Őt egy asszony méhében. Ó, teljességgel lehetetlen volt számára hogy más nyilvánítsa meg Őt, mint az Istennek eme Igéje. „Megszentelem őket.”

-----
Most. „A cselekedetek, amiket én teszek...” Isten a gyülekezetében van, hogy folytassa a munkáját. Ezért küldte Ő a Szentlelket. Most, Ő tudta ezt. Tudta, hogy nem lenne - nem lehetne úgy megtenni, mivel másképp... úgyhogy el kell küldenie... Az Atya elküldte a Fiút, mindazt, ami a Fiúban van, beléd helyezte. És ugyanazt a munkát, amit Ő tett, pontosan ugyanazokat a cselekedeteket, amiket Jézus tett, ti is tenni fogjátok, a gyülekezet. Nem szeretnétek Isten munkáit végezni? Jézus mondta: „Ha az Isten dolgát akarjátok tenni, higgyetek bennem!” Hogyan hiszel benne? Nem teheted azt, amíg meg ne kapod a Szentlelket, mivel senki nem mondhatja, hogy Ő az Isten Fia. Azt mondod, amit valaki más mondott.

„A Biblia mondta, hogy Ő az Isten Fia; Hiszek a Bibliának.” Rendben. „A Biblia mondja, hogy Ő az Isten Fia; Hiszek a Bibliának. A pásztor mondja, hogy Ő az Isten Fia; hiszek a pásztornak. Anya mondja, hogy Ő az Isten Fia; hiszek anyának. A barátom mondja, hogy Ő az Isten Fia; hiszek a barátomnak.” De az egyetlen mód, ahogy mondhatom, hogy Ő az Isten Fia, amikor a Szentlélek bejön és bizonyságot tesz magáról. Akkor tudom, hogy Ő az Isten Fia.

Senki sem hívhatja Jézust „Krisztusnak”, csak a Szentlélek által. Ott. Egy ember sem, aki az Isten Lelkétől szól, nem mondta Jézust átkozottnak, vagy nem mondja, hogy Ő volt valami akkor és valami más most. Az gyengévé és hibássá teszi Őt. Nem uram! Ő ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. Minden igaz lélek bizonyságot fog arról tenni. Rendben.

-----
A Szentlélek azért jött, hogy erőt adjon neked. Van még néhány további Íráshelyem itt, csak egy percre. A Szentlélek azért jött, hogy erőt adjon neked (Én nem... Megtalálhatjátok ezt. Egyszerűen túl sok ma estére), erőt adjon neked, erőt az imádkozásban. Vegyünk egy személyt, aki jó életet él, de mindig veszít, „Ó mondom neked...” Egy jó személy...
„Ó, biztos, hogy szeretem az Urat, Branham testvér.”
Mindig vesztes; soha nem válaszoltatik meg az imájuk. Töltsd be egyszer azt a kis asszonyt a Szentlélekkel! Figyeld mi történik! Amikor Isten elé megy, nem veszít. Bátran jön az Isten trónjához, hittel. Joga van, mert ő születés által az Isten lánya. Fogd azt a kis embert, olyan gyáva, a főnök körbelökdösi. Mondja: „Várj egy kicsit most már!” Valami változott. Látjátok? Megvan neki a Szentlélek. Ő erőt ad neked; az életed telve van erővel.

-----
Ó nekem! Beszéltem az imádság erejéről, a beszéd erejéről, a szent élethez való erőről. Ámen. Ezt kell tennie a Szentléleknek.
Néhányan közületek elsétálnak azt mondva: „Nos, egyszerűen nem tudom abbahagyni az ivást. Egyszerűen nem tudom ezt abbahagyni.” A Szentlélek eljön, hogy benned éljen, hogy elvegye mindezt a „nem tudom”-okat tőled (Ez igaz.): ráveszi az asszonyokat, hogy abbahagyják a hajuk vagdosását, ráveszi őket, hogy abbahagyják a rövidnadrágok és nadrágok viselését (nincs kifogás), ráveszi, hogy abbahagyják a fecsegést. Ó igen. Erre van Ez, hogy szent életet adjon neked. Ez követni fogja a Biblia utasításait minden alkalommal.

Az asszonyok azt mondják: „Túl meleg van, egyszerűen muszáj ezt hordanom. Megfájdítja a fejem, ha hagyom a hajamat megnőni.”
De nincs a kifogás a Szentlélekkel. Ez ott van, hogy azt úgy tegye. Ez pontosan fogja követni az Igét. Ezt kell tennie a Szentléleknek. Ez azért van, hogy rávegyen benneteket, férfiakat, hogy elfordítsátok a fejeteket azoktól a félmeztelen asszonyoktól és abbahagyjátok az utánuk való vágyakozást. Ja, gyülekezeti tagok... Ezt kell Ennek tenni.

Olvassa el a teljes történetet...
Mire adatott a Szentlélek?.


Krisztus Misztériumával.

Angol hírlevél honlapján.

Jelenések könyve.

 

Isten és a Tudomány
Index. - Régészet.

A Roham jön.

 

Főbb tanításait
az üzenetet.

A Jó Hír. Jézus
meghalt az ön bűn.

Víz keresztség.

 

Természetfeletti Felhő.

Tûzoszlopban.

Shekinah Isten Dicsőségét.

A sír üres.
Feltámadott.

7 Gyülekezeti Korok.

A hét pecséttel.

Az eredeti bűn.
Alma volt?

Az Istenség magyarázta.

Régészet.
Sodoma és Gomora.

Noé bárkája.

Élő szó sorozat.
Oroszlán Júda.

Végső időkről sorozat.

 

Isten neve.

Karácsonyi sorozat.

Keresztény séta sorozat.

   Az Írás Mondja...

Felele Jézus és monda néki: Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk.

A ki nem szeret engem, nem tartja meg az én beszédeimet: és az a beszéd, a melyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, a ki küldött engem.

János 14:23-24


Kattints a képre, hogy letölteni a teljes méretű kép vagy PDF.


Acts of the Prophet.

(PDFs Angol)

Chapter 11
- The Cloud.

(PDF Angol)
 

Chapter 14
- Sabino Canyon

(PDF Angol)
Ahol megjelent a kard.
 

Sirs, is this the time?

(PDF Angol)
- Mt Sunset.
Ahol a felhő megjelent.



Üzenet Hub...Válasszon nyelvet, és letölteni ingyenes üzenetek a Branham Testvér.