Mi a Szentlélek?.

<< előző

következő >>

  Örökbefogadás sorozat.

Ez a Jeled.


William Branham.

Olvassa el a teljes történetet...
Mi a Szentlélek?.

Most kértem ezt a gyülekezetet... Most nem megyünk bele ebbe csak egy meghosszabbított összejövetelért. Úgy akarok ebbe belépni, és akarom, hogy ti is, ahogy kértem tőletek, hogy égessetek fel minden hidat magatok mögött és tegyetek minden bűnt rendbe, hogy jöjjünk ehhez mindennel, ami a szívünkben és életünkben van. Egyedül azzal a céllal kell ide jönnünk, hogy készítsük el a lelkünket az Úr eljövetelére, és semmi más célból. És ahogy beszéltem, és ahogy mondtam, hogy talán valamikor tanítok, vagy mondok valamit, ami talán egy kicsit ellentétes azzal, amit valaki más - a mód, ahogy ők hiszik. Én nem vitatkozni jöttem (látjátok?) azért vagyunk itt, hogy elkészüljünk az Úr eljövetelére.

-----
Ezek alapján szeretnénk megközelíteni ezt a témát (amiről gondolom, hogy ma egy kiemelkedő téma) hogy „Mi a Szentlélek?” Mi ez? És most az az oka annak, hogy ilyen módon vettem ezt, mivel nem jöhetsz és veheted a Szentlelket anélkül, hogy tudnád, hogy mi Ez. És nem kaphatod Ezt meg (ha tudod, hogy mi Ez) anélkül, hogy hinnéd, hogy ez neked adatott és ez számodra van. És aztán nem tudhatod, hogy vajon megvan-e ez neked, vagy nem, anélkül, hogy tudnád, hogy milyen eredményt hoz. Úgy hogy ha tudod, hogy mi ez és kinek a számára van, és milyen cselekedetet hoz, amikor az eljön, akkor tudni fogod, hogy mid van, amikor azt megkapod. Látjátok? Az egyszerűen elrendezné ezt.

Most, hatalmas különbség van csak egy keresztény, és egy Szentlélekkel betöltött keresztény között. És most ezt a Szentírásból fogjuk venni, és pontosan belehelyezzük a Szentírásba. Először is van egy keresztény, aki kereszténynek vallja magát. De ha ez a keresztény még nem lett betöltve a Szentlélekkel, akkor még csak a kereszténnyé válás folyamatában van. Látjátok? Vallja, hogy hiszi ezt, munkálkodik ezért. De Isten még nem adta meg neki a Szentlélek szellemét. Ő még nem érte el azt a célt Istennel, hogy Isten felismerje azt.

-----
A körülmetélés a Szentlélek példája. És Isten adta Ábrahámnak a körülmetélés jelét, miután elfogadta Isten ígéretét és kiment egy idegen földre. Látjátok? Az egy jel volt. És minden gyermekének és a magjának utána, meg kellett, hogy legyen ez a jel a testében, mert az egy megkülönböztetés volt. Azért volt, hogy elválassza őket az összes többi néptől; ez a körülmetélés jele. És ez az, amit Isten használ ma. Ez a szív körülmetélésének a jele, a Szentlélek, ami Isten gyülekezetét minden más hitvallástól, hittől és felekezettől elválasztott gyülekezetté teszi. Mindenféle felekezetben ott vannak, de mégis elválasztott emberek.

-----
Annyira más vagy mikor a Szentlélek eljön rád, amíg ennek a világnak az elméje nem szeret téged, és ők ellened vannak, és egyáltalán semmit nem akarnak veled tenni. Egy másik világból születtél; épp olyan idegen vagy, mint - tízszer inkább idegen - mint amilyen lennél, ha az afrikai dzsungelek legmélyebbre rejtett helyeire mennél. Más vagy, amikor a Szentlélek eljön. És ez egy Jel. Ez egy megjelölés az emberek között.
Most akkor azt mondod: „Branham testvér, az a körülmetélés jele Ábrahámnak adatott (az igaz) és az Ő magvának.” Igen. Rendben.

-----
Most, az Efézus 4:30-at így olvassuk: „És meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szent Lelkét, amely által elpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára.” Egy kicsit kemény leszek ezzel kapcsolatban. Jegyezzétek ezt le... Most ti törvényeskedő testvérek, csak maradjatok csendben egy kicsit. Értitek? Megfigyeltétek, meddig tartott az a Pecsét? Nem a következő ébredésig, addig, amíg megint valami baj történik. „A megváltásotok napjáig,” Az ameddig el vagytok pecsételve. A megváltásotok napjáig, amíg megváltattok, hogy Istennel legyetek, ez az ameddig a Szentlélek elpecsétel benneteket. Nem ébredésről ébredésre, hanem örökkévalóságtól örökkévalóságig vagytok elpecsételve a Szentlélektől. Ez az, ami a Szentlélek. Ez Istennek egy Pecsétje, hogy talált- hogy kegyelmet találtál előtte, és szeret téged, és bízik benned, és rád tette a Pecsétjét. Mi egy Pecsét? Bárki... miért, egy „pecsét” „egy befejezett munkát” jelöl, vagy jelent. Ámen. Isten megmentett téged, megszentelt, megtisztított, kedvét lelte benned, és elpecsételt. Ő elvégezte. Az Ő terméke vagy, a megváltásod napjáig. Ami le van pecsételve, az egy elvégzett dolog. Mi a Szentlélek? Ez egy jel. Erre is rátérünk egy kicsit később egy másik üzenetben, a jel, amiről Pál beszélt; a nyelvek egy jel volt a hívőknek - vagyis a hitetleneknek.

Most, figyeljétek meg, de ebben, a Szentlélek egy jel- úgy értem a Szentlélek egy Pecsét. Ez egy Jel, amit Isten adott a választott gyermekeinek. Elutasítani ezt, annyi, mint kivágatni a nép közül, és elfogadni ezt, az annyi, mint végezni a világgal és a világ összes dolgaival, és egy terméknek lenni, amire Isten rátette a jóváhagyás Pecsétjét.

Dolgoztam itt a vasútnál Harry Waterberryvel. És lementünk egy vagont megrakni. A testvérem „Doc”, aki ott áll hátul, vagonokat pakol. Amikor a vagon meg van rakva, átnézik a vagont (az ellenőr); És ha valamit rögzítetlenül talál, ami leesne és összetörne, vagy valamit, ami kárt okozna, nem fogja lepecsételni azt a vagont addig, amíg az a vagon annyira meg nincs rakva, amíg úgy le nincs terhelve, és annyira nincs rendben, hogy az utazás rázkódása ne tegyen kárt a termékben, ami benne van.

Ez a helyzet. Nem vagyunk annyira lepecsételve; túlságosan lazák vagyunk a dolgokkal. Amikor az ellenőr átmegy, hogy megvizsgálja az életedet, hogy meglássa, hogy nem vagy-e egy kicsit laza a dolgokkal, egy kicsit laza az imaéletedben, egy kicsit laza az idegeskedéseddel, egy kicsit laza a másokról beszélő nyelvvel. Ő soha nem fogja lepecsételni a vagont. Valami piszkos szokások, valami gonosz dolgok, valami közönséges elme, ő nem pecsételheti le a vagont. De amikor mindent a helyén talált (az ellenőr), akkor lepecsételi. Merészelje bárki is feltörni azt a pecsétet addig, amíg az a vagon el nem érte a célállomását, amire elpecsételtetett. Itt van az. „Ne nyúlj a felkentemhez; ne bántsd a prófétámat. Mert mondom neked, jobb lenne, hogy malomkövet kössenek a nyakadba, és ledobjanak a tenger mélyébe, minthogy megpróbáld megsérteni vagy egy kicsit megtántorítani a legkisebbet is ezek közül, akik el lettek pecsételve.” Látjátok mit jelent ez?

Az az, ami a Szentlélek. Ez a bizonyosságod. Ez a védelmed; Ez a tanúd; Ez a Pecséted; Ez a Jeled, hogy a menny felé tartok. Ne törődj azzal, amit az ördög mond, a menny felé tartok! Miért? Ő elpecsételt engem; nekem adta azt. Elpecsételt a Királyságába, és a Dicsőségbe tartok! Hagy fújjanak a szelek; hagy tegyen a Sátán, amit akar; Isten elpecsételt engem a megváltásom napjára. Ámen. Az az, ami a Szentlélek. Ó, akarnotok kellene azt; Én nem tudnák enélkül tovább menni. Olyan sok mindent lehetne itt elmondani, de biztos vagyok benne, hogy tudjátok miről beszélek.

Most lapozzunk a János 14-hez is csak egy percre. Egyszerűen szeretem az igét; Ez az Igazság. Most, az Isten Lelke, a Szentlélek... Mi a Szentlélek? Ez Krisztus Lelke benned.
Most mielőtt olvasnánk, csak szeretnék néhány magyarázó szót mondani itt. Mi a Szentlélek? Egy Pecsét. Mi a Szentlélek? Egy Szövetség. Mi a Szentlélek? Egy Jel. Mi a Szentlélek akkor? Ez Jézus Krisztus Lelke benned. „Egy kis idő,” mondta Jézus, „és a világ nem lát engem többé, de ti látni fogtok, mert veletek leszek, mégpedig bennetek, a világ végezetéig.”

Az Isten Lelke a gyülekezetében, milyen célból? Miért tette ez? Ez egy kicsit a holnap este témája, de miért tette ezt? Miért tette... Mit tett a Szentlélek... Miért jött Ő el? Miért jött Ő beléd? Miért jött belém? Azért hogy folytassa az Isten munkáját.
„Mindig azt teszem, ami tetszik az Atyámnak. Nem azért jöttem, hogy a magam akaratát cselekedjem, hanem az Atyáét, aki elküldött engem; és az Atya, aki elküldött engem, velem van. És ahogy az Atya küldött engem, úgy küldelek én is titeket.” Ó nekem! Az Atya elküldte Őt, benne ment. Az Atya, aki elküldte Jézust, belé jött, rajta keresztül munkálkodott. Az a Jézus, aki elküld téged, veled megy, és benned van. És ha az a Lélek Jézus Krisztusban élve olyan cselekvésre késztette őt, ahogyan tett, lesz egy általános elképzelésed, hogy mit fog az tenni, amikor benned van; mert az az élet nem változhat. Az testről testre megy, de nem változtathatja a természetét, mert Az Isten.

-----
Most, megkérdezzük... Meg lett ígérve számunkra az utolsó napokban... Ez a Szószóló, Pecsét, Ígéret, minden, amint beszéltünk Róla ma este, tízezerszer inkább, ez egy ígéret számunkra, az utolsó napokban. Akkor Ez nem volt meg nekik; csak volt egy pecsét a testükben, mint egy jel és jelzés, hittel abban, hogy Ez eljön. És a törvény árnyékában jártak, ahogy körül voltak metélve test szerint. Ma mi nem a törvény árnyéka által járunk; a feltámadás ereje által járunk. A Lélek ereje által járunk, aki az igazi Pecsétünk, az igazi Szószólónk, az igazi Vígasztalónk, az igazi Jelünk, hogy felülről születtünk, sajátságos, különös emberek, furcsán viselkedve, szaván fogva Istent, minden mást hibásnak nevezve. Isten Igéje helyes! Az... Ó nekem. Az az, ami a Szentlélek.

-----
Most, most azt fogjuk találni, miután betöltekeztek, el voltak pecsételve meddig? Az ittlévők közül hánynak van meg a Szentlélek? Hagy lássam a kezeket! Többen vannak a Szentlélekkel, mint nélküle. Akarjuk, hogy egy legyetek közülünk, testvér testvérnő! Amikor megérted, hogy mi Ez, Ez az Isten Lelke benned lakva, hogy az Isten munkáját végezze. Amikor Isten bármennyit is elküldött a lelkéből bármelyik szolgájába, bármelyik prófétájába, bármelyik tanítójába, bármelyik apostolába, azokat a világ mindig elutasította. Őrültnek voltak tekintve minden korban, ami csak volt. Még amikor Pál Agrippa előtt állt is, azt mondta, „Azon a módon, amit eretnekségnek hívnak...” Mi az „eretnekség”? „Őrült” Azon a módon, amit őrültségnek mondanak, egy csomó anyacsavar, az a mód, ahogy imádom az atyáink Istenét.“ Olyan boldog vagyok, hogy mondhatom, egy vagyok közülük. Igen uram! Ez igaz. Olyan boldog vagyok, hogy mondhatom, egy vagyok közülük.

Most, miután ez a Szentlélek rájuk szállt, ez annyira édesszívüekké tette őket, amíg mindenük közös volt. Így van? Micsoda közösség! Néha énekeljük azt az éneket: „Ó mily közösség, Ó mily Isteni öröm...” Ez az! Nem törődtek, nem törődtek vele, hogy a nap ragyogott-e vagy sem. Nem kértek nyugalmas virágágyat. „Most, befogadom a Szentlelket”, mondják néhányan nekem, „Branham úr, ha garantálod nekem, hogy milliomos leszek, ha garantálod nekem, hogy olajkutakat találok, és aranybányákat találok, és...” Látjátok? Emberek tanítják azt, és hazugságot tanítanak. Isten nem ígérte meg azokat a dolgokat.

Egy ember, aki valaha is megkapta a Szentlelket, nem törődik vele, hogy kenyérkéregető lesz-e vagy nem: nem számít semmit neki, ő egy mennyhez kötött teremtmény. Nincsenek-nincsenek itt kötelékei egyáltalán. E igaz. Nem törődik vele, hagy jöjjön, hagy menjen, ami akar. Hagy kritizálják, gúnyolják, veszítse el a tekintélyét, mit törődsz vele? Úton vagy a dicsőségbe. Halleluja! A szemeid Krisztusra vannak szegezve, és úton vagy. Nem foglalkozol vele, hogy mit mond a világ. Ez az, ami a Szentlélek. Ez egy Erő. Ez egy Pecsét. Ez egy Vígasztaló. Ez egy Szószóló. Ez egy Jel. Ó nekem. Ez egy biztosíték, hogy Isten elfogadott.

Mennyi időt használtam el? Csak nyolc további percem van. Rendben. Hagy vegyem... Sok Íráshelyem van itt. Nem gondolom, hogy betehetném ezeket, de megpróbáljuk a legjobbat. Most miután egy ember be lett töltve a Szentlélekkel, lehetséges az, hogy üldöztetések és dolgok arra kényszerítenék, hogy visszajöjjön és... Most ő nem fog veszíteni; ő még mindig Istennek egy fia; mindig is az lesz, mert meddig vagy elpecsételve? Így igaz. Ez az, amit a Biblia mond.

Olvassa el a teljes történetet...
Mi a Szentlélek?.


Krisztus Misztériumával.

Angol hírlevél honlapján.

Jelenések könyve.

 

Isten és a Tudomány
Index. - Régészet.

A Roham jön.

 

Főbb tanításait
az üzenetet.

A Jó Hír. Jézus
meghalt az ön bűn.

Víz keresztség.

 

Természetfeletti Felhő.

Tûzoszlopban.

Shekinah Isten Dicsőségét.

A sír üres.
Feltámadott.

7 Gyülekezeti Korok.

A hét pecséttel.

Az eredeti bűn.
Alma volt?

Az Istenség magyarázta.

Régészet.
Sodoma és Gomora.

Noé bárkája.

Élő szó sorozat.
Oroszlán Júda.

Végső időkről sorozat.

 

Isten neve.

Karácsonyi sorozat.

Keresztény séta sorozat.

   Az Írás Mondja...

És én kérem az Atyát, és más vígasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké.

Az igazságnak ama Lelkét: a kit a világ be nem fogadhat, mert nem látja õt és nem ismeri õt; de ti ismeritek õt, mert nálatok lakik, és bennetek marad.

Nem hagylak titeket árvákul; eljövök ti hozzátok.

János 14:16-18


Kattints a képre, hogy letölteni a teljes méretű kép vagy PDF.


Acts of the Prophet.

(PDFs Angol)

Chapter 11
- The Cloud.

(PDF Angol)
 

Tûzoszlopban.

Természetfeletti felhő.


 


Üzenet Hub...Válasszon nyelvet, és letölteni ingyenes üzenetek a Branham Testvér.