Negyedik pecsét.

<< előző

következő >>

  Hét pecséttel sorozat.

Sápadt ló lovas.


William Branham.

Olvassa el a teljes történetet...
Negyedik pecsét.

Most próbálom a tőlem telhető legjobbat adni miközben valami... Belép közénk, próbálva utat törni magának. És ma este Isten kegyelme által megpróbáljuk átvenni ezt a negyedik pecsétet, és meglátni, hogy mit mond erről nekünk a Szentlélek itt ebben. Most a Jelenések könyvének 6. fejezetéből fogok olvasni, a 7. verstől kezdve. 7. és 8. vers. Mindig két vers van: az első a kihirdetés, a második pedig, hogy mit látott.

“És mikor felnyitotta a negyedik pecsétet, hallottam a negyedik lelkes állat szavát, amely ezt mondta: Jöjj és lásd.
És odanéztem, és egy fakó lovat láttam kijönni, és aki rajta ült, annak a neve Halál, és a Pokol követte őt. És hatalom adatott nekik a földnek negyedrésze fölött, hogy öljenek karddal, és éhséggel, és halállal és a földnek fenevadjai által.”

Az Úr segítsen most nekünk, hogy megértsük ezt. Ez egy titok.

Most vegyünk csak egy kis áttekintést ezekről a lovasokról és a pecsétek feltöréséről, amint a gyülekezeti koroknál is tettük. Tehát jegyezzük meg ezeket a dolgokat is, beszéljünk egy kicsit erről, amíg úgy érezzük, hogy elérkezett a megfelelő idő az elmondására. Megfigyeltük azt, hogy aminek a pecsétjei feltöretnek, az a megváltás lepecsételt könyve. Ez a könyv pedig úgy van felgöngyölve, mint egy tekercs, mint ahogy a régi időkben volt. (Branham testvér papírlapokkal szemlélteti a tekercsek felgöngyölését és lepecsételését.) Nem ilyen típusú könyv volt. Mert ez a fajta csak nemrégiben terjedt el. Ezek a könyvek csak talán az utóbbi 150 év során terjedtek el, vagy ilyesmi idő óta, talán 200 éve. De akkoriban feltekerték őket, és a végüket úgy hagyták. Úgy, ahogyan elmondtam nektek, hogy hogyan csinálták ezt, és az igehelyeket is, hogy hol lehet megtalálni. Jeremiás könyvében és így tovább. Aztán köré tekerték a következőt, és a végét kint hagyták, és az pedig így volt. És mindegyik egy pecsét volt. És az egy hét pecsétes könyv volt, és egy... Senki... Amikor... Az volt a megváltás hét pecsétes könyve. Elnézést.

És aztán senki a Mennyben, senki a földön és senki a föld alatt nem volt méltó arra, hogy kinyissa ezt a könyvet, vagy akár csak hogy ránézzen arra. És János sírt, mert nem talált senkit... Mert ha a könyvet nem veszi ki valaki az eredeti tulajdonos kezéből... Ádám és Éva által elveszett az a könyv és visszakerült Hozzá, miután ők eltékozolták a jogaikat, melyek az Igére, az ígéretekre és az örökségükre vonatkoztak. Emlékezzünk rá, hogy ők uralkodtak a földön. Ő egyfajta amatőr Isten volt, mert Isten egyik fia volt, és Isten egyik fia egy amatőr Isten. Ez nem mond ellent az Igének. Tudom, hogy furcsának hangzik, de Jézus azt mondta: “Ha úgy nevezitek azokat, akikhez Isten Igéje jött...” És kikhez jött az Isten Igéje? A prófétákhoz. “Ha isteneknek hívjátok azokat, akikhez az Isten Igéje jött, akkor hogyan kárhoztattok engem, amikor azt mondom, hogy az Isten Fia vagyok?” Látjátok?

-----
Tegnap este volt a harmadik pecsét megnyitása. Először volt a fehér ló, utána következett a vörös ló, aztán pedig a fekete ló. És láttuk, hogy a lovasok mindig ugyanaz a lovas voltak. Ez pedig az antikrisztus, aki már kezdetben útnak indult. Nem volt neki koronája, de később kapott egyet. Aztán látjuk, hogy kapott egy kardot is, hogy elvegye a békét a földről. És látjuk, hogy meg is tette ezt. Aztán bejött azokkal a tanításokkal, hogy a gyülekezetet pénzen vegye meg, hogy egy dénárért mért ki ennyit, és két dénárért pedig annyit. De nem volt szabad hozzányúlnia az olajhoz és a borhoz, amely az a kevés volt, ami megmaradt. Aztán tegnap este azzal az ábrázolással fejeztük be, hogy mit jelent ez az olaj és a bor, és hogy milyen hatásai voltak ennek. Talán egy kicsit durvának hangzott, de pontosan ez az igazság.

-----
Emlékezzünk rá, hogy ha az igazság kerül kijelentésre, akkor az igazság igazolódik is. Isten folyamatosan... Lehet az ember bármilyen okos, lehet ő bármilyen zseniális az elméjében. Ha Isten nem támasztja alá azt, amit mond, akkor ott valami nincs rendben. Így igaz, mert ez az Ige. Amikor Mózes kiment oda Isten ihletése alatt, és azt mondta: “Jöjjenek a böglyök...”, akkor jöttek a böglyök. Azt mondta: “Jöjjenek a békák...” És jöttek a békák. Mi lett volna akkor, ha azt mondja: “Jöjjenek a böglyök”, és a böglyök nem jöttek volna? Látjátok? Akkor ő nem az Isten szavát szólta volna. Akkor csak azt szólta... Csak a saját szavát szólta volna. Ő gondolhatta azt, hogy jönniük kellene a böglyöknek, de mégsem jött egyetlen bögöly sem, mert Isten nem mondta neki ezt. És amikor Isten bármit mond neked és azt mondja: “Menj és tedd ezt, én pedig veled leszek, mert ez az én Igém”, és megmutatja neked azt a Bibliában, akkor Isten ott áll a dolog mögött. Ha pedig ez nincsen megírva a Bibliában, Isten akkor is ott áll mögötte, ha Isten szava volt az, látjátok. Ha pedig ez azon kívül van, akkor az a prófétáknak jelentetik ki. Felismerjük azt, hogy Isten minden titka a próféták számára, és csakis az ő számukra van kijelentve. Ámós 3:7.

-----
Most pedig, amikor a Bárány felnyitotta a negyedik pecsétet... Álljunk csak meg itt most: a negyedik pecsét. Tehát ki nyitotta fel? A Bárány. Volt-e valaki más méltó erre? Senki más nem tehette meg. Nem. A Bárány nyitotta fel a negyedik pecsétet, és a negyedik lelkes állat, a sashoz hasonló lelkes állat, azt mondta Jánosnak: “Jöjj és lásd a megváltás tervének negyedik titkát, amely elrejtetett ebben a könyvben.” Mert a Bárány éppen akkor nyitotta fel azt. Más szavakkal ezt mondta: “Van itt egy negyedik titok. Jelképben mutattam meg neked.” Nem tudom, hogy János megértette-e vagy sem, de leírta azt, amit látott. Az viszont egy titok volt. Tehát ő leírta azt, amit látott. A Bárány nyitotta fel a pecséteket, és Isten még akkor sem készült kijelenteni azokat. Az utolsó napokra hagyta ezt, látjátok.

Tehát voltak jelképeink, amikről találgattunk, és néha nagyon jól találgattunk velük kapcsolatban, látjátok. De tudjuk, hogy ez tovább ment. Most viszont, az utolsó napokban visszatekinthetünk és megláthatjuk, hogy hol volt. És aztán ennek a gyülekezeti kornak a végén kell meglennie, éppen az elragadtatás előtt. Hogyan mondhatja valaki a Gyülekezetről, hogy átmegy a nyomorúságon, azt nem tudom. De... Miért kell keresztülmennie a nyomorúságon, amikor nincs is bűne? Úgy értem... Nem a gyülekezetre gondolok; a gyülekezet végig fog menni a nyomorúságon. Hanem a menyasszonyról beszélek. A menyasszonynak nincs semmi bűne, amit fel lehetne mutatni ellene. Az már teljesen ki lett fehérítve, és még csak a szaga sem maradt meg: semmi sem maradt belőle. Ők tökéletesek Isten előtt. Akkor mit tud a nyomorúság kitisztítani belőlük? De a többiek belemennek. A gyülekezet végigmegy a nyomorúságon; a menyasszony viszont nem. Tehát ezt most csak mindenféle jelképekben vesszük, mint... A gyülekezet, Nóé - a végigmenők előképe -, tovább kimentek a bűnbe, látjátok. Ők átmentek rajta, de Énók előbb elment. Ez volt azoknak a szenteknek az előképe, akik a nyomorúság időszaka előtt mennek el.

-----
Figyeljük meg, hogy a többi lovas közül egynek sem... A többi ló közül egynek sem, illetve egyszer sem, amikor ez a lovas kilovagolt, hogy egyszer sem volt... Annak az embernek nem volt neve. Most viszont úgy hívják őt: Halál. Nincs említve... Itt kijelentetett most, hogy micsoda ő: a halál. Óh, hogy mennyire beszélhetnénk erről egy teljes prédikációban, hogy ezt igazán egyértelművé tegyük! De minden, ami anti, ami az igazi ellen van, annak halálnak kell lennie, mert csakis két dolog van. Az élet és a halál. És ez bizonyítja, hogy a Szentlélek kijelentése ebben az időben pontosan az igazság. Az anti pedig halál, mert az Ige, amint azt később látni fogjuk, az élet, látjátok. Ennek az embernek a neve pedig Halál.

-----
Most figyeljetek. Nézzétek meg itt a Bibliát. Az áll itt, hogy a neve Pokol volt... Illetve a neve Halál volt, és a Pokol követte őt. A pokol pedig mindig követi a halált a természetesben. Amikor a test szerinti ember meghal, a pokol követi őt. Ez a sír, a Seol, látjátok. Ez van a természetesben. A lelkiben viszont ez a tüzes tó, látjátok. Rendben. Ez az örök elválasztottság, ahol elégnek. A Malakiás 4 pedig azt mondja, hogy gyökeret, ágat, és semmi mást nem fog hagyni. Így tisztítja meg a világ önmagát újra a millenniumra, látjátok.

-----
Figyeljünk. Hová vezet mindez? Már csak 12 vagy 14 percünk van szerintem. Nézzük csak meg, hogy mindez hová vezet. Mi ez? Visszamegy azon az úton. A Mennyben indult útnak. Aztán eljut a végidők csatájához. Az első dolog a Mennyben egy csata volt. Lucifer kivettetett, hogy a földre jöjjön. Aztán bemocskolta az Édent. És azóta is csak mocskol. 164 Most pedig a Mennyben lévő ütközetből eljutott a földön zajló ütközethez, és az ütközet a földön is fog véget érni az idők végén egy Armageddon nevű csatában. Ezt bárki tudja. A csata a Mennyben kezdődött el. Szent... Úgyhogy kivetették őket. Mihály és az angyalai felülkerekedtek rajtuk... És kivetették őket. És amikor ezt megtették, az egész lekerült az Édenbe, és a csata itt lent vette kezdetét.

-----
A csata tehát a Mennyben kezdődött el. És a földön fog befejeződni az armageddon-i csatában. Figyeljünk és nézzük meg ezt kibontakozni. Talán ki tudjuk bontani. Az Úr segítsen most nekünk, hogy megtegyük. Figyeljük meg kibontakozni. A titokzatos lovas - figyeljétek, hogy mit csinál most -, ellenállt. Megtagadta a megtérést és azt, hogy visszamenjen az eredeti vér Igéhez. Az Ige vérré és testté lett. Ő pedig megtagadta, hogy visszamenjen hozzá. Ő az antikrisztus. Az igazi Ige menyasszony... Ő szemben áll az igazi Ige menyasszonnyal. Ő a saját menyasszonyát veszi - ezzel az igazi menyasszonnyal szemben áll -, a saját menyasszonyát veszi és hozza magához a hitvallásoknak és dogmáknak nevezett vallás formájában.

És most, a szent menyasszonyt nézve, ő ellene van. De megformálja a saját menyasszonyát - úgy hívják, hogy antikrisztus - az antikrisztusi tanítás által, amely ellentmond Krisztusnak. Látjátok, mennyire agyafúrt ő? És most ahelyett, hogy a szeretet egysége irányítaná az imádatot a vér alatt, neki egy felekezete van. Az Ige helyett ő a hitvallásokat, a dogmákat és a többi dolgokat vette.

-----
Figyeljétek ... összegyűjti őket a kevert színű lovaikon, látjátok. Összegyűjti a dolgait: keverve hitvallásokkal, felekezetekkel, embercsinálta tanításokkal. Így van? Bizony, egy kevert szín: a világ halott, fakó lovának kevert színe. Így igaz: a halottak kevert színei, a fakó ló világi formája. Óh, óh! Egyáltalán nincs benne az Ige szent vére.

És figyeljük meg, hogy a föld négy sarkából gyűjtik őket össze. Összegyűjtötték őket Armageddon-nál, ahogy a Biblia mondja. Próbálok emlékezni az igehelyekre. Leírtuk őket ide. Nem idéztem őket, csak... Hogy hol vannak leírva, hogy megnézzem, mik azok. Összegyűjti őket az Úr Isten csatájának nagy napjára. Figyeljétek!

-----
Itt tehát összegyűlnek és eljönnek arra a végső megmérettetésre, az Armageddonhoz, és egy kevert színű lovon lovagolnak - az egyik ló fehér, a másik vörös, a harmadik fekete - a három különböző politikai... Politikai hatalom és lelki hatalom egy démoni hatalom irányítása alatt, amely az antikrisztus. Ha mindezt összekeverjük, egy fakó, betegesnek látszó dolgot kapunk, amin ő lovagol. Így van. Most figyeljük meg. Nézzük meg, min lovagol: ez egy fakó színű, őszes kinézetű ló, keverve a feketével, a vörössel és a fehérrel, amint jön a csatába, és összegyűjti az övéit minden nemzetből az ég alatt.

Hát nem magyarázta-e meg Dániel azt az álmot, amelyben a vas szerteágazott minden országba Rómából? Itt jönnek most, gyülekeznek. Most pedig üljetek nyugodtan még a befejezéshez egy percig, és nagyon figyeljetek. Ők most összegyűlnek, hogy megtegyék azt. Hozza az alattvalóit a föld négy sarkáról, és egy fakó, beteges, háromszínű lovon ül: ugyanaz az ember.

Olvassa el a teljes történetet...
Negyedik pecsét.


Krisztus Misztériumával.

Angol hírlevél honlapján.

Jelenések könyve.

 

Isten és a Tudomány
Index. - Régészet.

A Roham jön.

 

Főbb tanításait
az üzenetet.

A Jó Hír. Jézus
meghalt az ön bűn.

Víz keresztség.

 

Természetfeletti Felhő.

Tûzoszlopban.

Shekinah Isten Dicsőségét.

A sír üres.
Feltámadott.

7 Gyülekezeti Korok.

A hét pecséttel.

Az eredeti bűn.
Alma volt?

Az Istenség magyarázta.

Régészet.
Sodoma és Gomora.

Noé bárkája.

Élő szó sorozat.
Oroszlán Júda.

Végső időkről sorozat.

 

Isten neve.

Karácsonyi sorozat.

Keresztény séta sorozat.

Üzenetek Listája.

   Az Írás Mondja...

És látám, és ímé vala egy fehér felhõ; és a felhõn üle valaki, hasonló az embernek Fiához, a fején arany korona, és a kezében éles sarló.

És más angyal jöve ki a templomból, nagy szóval kiáltván annak, a ki a felhõn ül vala: Indítsd a sarlódat és arass; mert a földnek aratni valója megszáradt.

Jelenések 14:14-15


Kattints a képre, hogy letölteni a teljes méretű kép vagy PDF.


William Branham
Life Story.

(PDF Angol)

How the Angel came
to me.
(PDF Angol)

Sirs, is this the time?

(PDF Angol)
- Mt Sunset.
Ahol a felhő megjelent.

Chapter 11
The Cloud

(PDF Angol)

Előtt...

Után...


Üzenet Hub...Válasszon nyelvet, és letölteni ingyenes üzenetek a Branham Testvér.